Sebkezelő Centrum

Szakrendelés

Istenhegyi Magánklinika Sebkezelő Centrum

Az egész országban egyedülálló seb- és nyiroködémakezelő centrum indult a budapesti Istenhegyi Klinikán, amely nemcsak korszerű szaktudást nyújt a kezelésre jelentkező betegeknek, hanem a nem gyógyuló sebek kezelésében használatos, jelenlegi legkorszerűbb technológiai eszközökkel is rendelkezik: a legjobb sebfedő anyagok mellett a lökéshullám-terápiának nevezett eljárás, az alacsony intenzitású fényt alkalmazó lágylézer terápia és a szén-dioxid fürdős kezelés is egyaránt elérhető.

A krónikus sebek ellátása világszerte is igen komoly problémát jelent és a kezelések helyzete jelenleg Magyarországon sem nevezhető megfelelőnek. Ez tette indokolttá egy seb- és nyiroködéma-kezelő szakrendelő létrehozását, amelynek szakmai vezetője prof. dr. Daróczy Judit címzetes egyetemi tanár, bőrgyógyász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, aki 1981-ban, Nagy-Britanniában és Németországban kapcsolódott be a nyiroködéma kialakulásának és szövettani jellemzőinek a kutatásába.

A professzor asszony a nem gyógyuló sebek kezelésének specialistájaként immár több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik a sebkezelésben. Már az 1990-es években létrehozott egy olyan osztályt, ahol a sebkezelést a nyiroködéma kezeléssel kötötte össze: ez azért fontos, mert a krónikus sebek gyógyulásában a sebkezelés mellett a nyiroködéma szakszerű kezelése is meghatározó.

A centrumban egyaránt modern módszerekkel kezelik a cukorbeteg lábon és a nyiroködémában kialakult sebeket, az érszűkület okozta krónikus sebeket, valamint a vénás elégtelenség okozta sebeket. A sebkezelés mellett az ödémamentesítő kezelés is elérhető.

A korszerű sebkezelés széles körű kutatásokra és tapasztalatokra épül és igyekszik kiküszöbölni a sebgyógyulást akadályozó okokat és a folyamatosan fennálló krónikus gyulladást. Az Istenhegyi Klinika Sebkezelő Centruma a jelenleg elérhető legjobb sebfedő anyagok felhasználásával a legkorszerűbb sebkezelést valósítja meg, igazodva a nemzetközi irányelvekhez.

A lökéshullám-terápiának nevezett eljárással – a hagyományos sebkezelő módszerekkel kiegészítve – igen látványos eredmények érhetőek el a sebgyógyulásban. A több, heti gyakoriságban alkalmazott kezelésekből álló terápia során látványosan és fokozatosan csökken a seb nagysága és mélysége. A seb begyógyulása is bekövetkezhet. A gyógyulásnak természetesen akkor van a legnagyobb esélye, ha a seb korai állapotban kerül felismerésre és kezelésre. A lineáris lökéshullám terápia segítségével meggyógyítható és hosszú évekig olyan egészséges állapotban őrizhető meg a cukorbeteg láb, amellyel megfelelő életminőségben lehet élni!

Az alacsony intenzitású fényt alkalmazó lágylézer terápia hatásának klinikai vizsgálatai a cukorbeteg lábon kialakult sebek kezelésében – a hagyományos sebkezelési módszerekkel kombinálva – egyértelműen pozitív eredményeket mutatnak. A lágylézer befolyásol több sejtélettani mechanizmust, amelyek segítik a sebgyógyulást. A kutatási eredmények alapján az Istenhegyi Klinikán is elérhető lágylézer eljárást ezért érdemes alkalmazni a nehezen gyógyuló sebek kezelésénél a szintén hatékony lökéshullám terápiával ötvözve.

A bőrön keresztül felszívódó szén-dioxid gáz javítja a bőr hajszálereinek keringését, ami a szén-dioxid fürdő ideje alatt szabad szemmel is jól látható a gázzal érintkező bőrfelületeken. Az emberi bőrön átdiffundáló szén-dioxid alapú gázelegy azonnali értágító, vérkeringést fokozó hatású a bőr és a bőr alatti kötőszövetekben, és néhány percen belül hasonló keringésfokozódás tapasztalható a belső szervekben is. A keringés teljesítménye nő, a véreloszlás a perifériás keringés szempontjából kedvezőbbé válik, ami az eddigi vizsgálatok alapján jótékony hatással bír a sebgyógyulás folyamatára.

Megnevezés Ár
Szakorvosi vizsgálat 25.000 Ft
Szakorvosi kontroll 20.000 Ft
Szakorvosi konzultáció 14.000 Ft
Szakorvosi sebkezelés 12.000 Ft
CO2 fürdő 10 alkalmas bérlet 100.000 Ft
Lágylézer kezelés 10.000 Ft
Lágylézer kezelés 10 alkalmas bérlet 80.000 Ft
Lökéshullám kezelés 15.000 Ft
Lökéshullám kezelés 5 alkalmas bérlet 60.000 Ft
Asszisztensi kezelések
Podiátriai kezelés 8.000 Ft
Sebkezelés 7.000 Ft

Prof. Dr. Daróczy Judit

Rendelési idő: Kedd 10:00 – 18:00 Csütörtök 15:00 – 18:00

On-line időpont egyeztetés

Kérjük válasszon a listából!

Kapcsolódó cikkeink